A Karmatronic együttes belekóstolt a hiphopba
A Karmatronic duóról, Achilles Spartáról és Krajczár Péterről legutóbb Beyoncé és Shakira közös dalának, a Beautiful Liar-nek a remixe kapcsán lehetett hallani, amelyet az amerikai Sony-BMG felkérésére készítettek. Ezt követően a két tehetséges srác újabb zenei műfaj meghódításán munkálkodott. A New York-i stúdiómunkák során szerzett tapasztalataikat felhasználva hazánk egyik legjobb rapperének, MC Gőznek (a.k.a. Mr. Orzon Welles, a.k.a. Hozé Gőzy) szereztek zenéket.
MC Gőz neve jól cseng a hazai szakmában. A tekintélyes múltra visszatekintő rapper pályafutása az ezredfordulón indult be teles gőzzel. A több tehetségkutatót, Fila Rap Jamet, hiphop csoportosulást megélt ceremóniamester 2005-ben óriási fölénnyel nyerte meg a Viva televízió és a Hiphop.hu által szervezett Sprite - It’s Rite Freestyle versenyt. Művészetének elismeréseként a következő évben már zsűritagként szerepelt a tehetségkutatón.
Első szólólemeze, a „Gőzy Mulató” hatalmas siker lett. Az albumból készült klip rendszeres résztvevője volt a zenei csatornák műsorának.
2006-ban dobta piacra a következő kislemezét „MC a rangom” címmel, és innentől a felkérések egymást érik országszerte.
Fellépéseit a közönséggel való interaktivitás jellemzi, így például minden várost „személyre szabottan” és a hely szelleméhez igazodva rap-pelve köszönt, aminek köszönhetően a közönség még inkább magának érezheti dalait.
Stílusára jellemző a hétköznapi, utcai nyelvre épülő, humoros és nagy kedvvel ironizáló hiphop, ami épp közvetlensége miatt válik gyorsan szerethetővé a bulizni vágyóknak.
2007 fordulópont a zenész életében, sikere beérni látszik, leszerződött a Karmatronic Records-hoz. Első közös daluk, a Sexy Lady című nóta volt, amelynek különlegessége, hogy MC Gőz szövegelésére MC Goran olasz rapper válaszolt. Ezután elkeztdék a Number című nagylemez stúdiómunkáit, amely 2007 őszén várhatóan az év egyik nagy durranásaként kerül a boltokba. Az albumról az első videoklip a „Még mindig mulatunk“ című dalból készül, amely hamarosan látható lesz a zenecsatornákon. A dalban közreműködik a svédül és angolul rappelő MC Ron is.
MC Gőz honlapján, a www.mcgoz.hu-n minden fontos információ megtalálható, ahol a legújabb szerzeményeit is meg lehet hallgatni.
Legközelebb szeptember elsején, az év legnagyobb extrémsport fesztiválján, az OSG-n lép fel élőben MC Gőz.
További információ:
Nagy Tímea
30/289-9492
nagy.timea@karmatronic.com
www.karmatronicrecords.com