It's Rite!
Betöltés...
It's Rite! Hip Hop Jam 3.

Örömmel jelentjük, hogy lezajlott az IT’S RITE! Hip Hop Jam harmadik elődöntője. A 2007. szeptember 2-án, vasárnap az A38 állóhajón három csapat kivételével (Brancs, Bélamester, Tribe) mindenki megjelent és hozzájárult ahhoz, hogy egy igen színvonalas versenyt nézhessünk végig.
Az elődöntő végén (a tervezettnél picit hamarabb) a zsűri (Soka – hiphop.hu, aMgee – hiphop.hu, Azur, Eckü, MC Gőz, Artos Csaba, Norba, Györemix, Ricsipí, DJ Luigi, Interfunk, Qka MC) kihirdette a továbbjutókat, vagyis a legjobb 12 csapatot, akik bekerülnek a VIVA Hip című műsorába is az előadott dalukkal:

Athome & Back, Zéessó, Raphlexz & Meska, Beerseewalk, JZA, Kis Doki, Stigma, RedOne, Jazzszerű, Szószólók, Deeeja, Jesus'cries.

A továbbjutott együttesek szeptembertől láthatóak a VIVA HIP-ben (szerdán és vasárnap este). Ígéretünkhöz híven minden előadó szeptemberben felkerül a hiphop.hu honlapra, ahol szavazni is lehet azokra az együttesekre is akik nem jutottak tovább. A közönségkedvenc természetesen komoly díjban részesül majd.

Miután a 3. selejtező is lezajlott, a 12 tagú zsűri újra összeül és a VIVA-ban látott felvételek alapján 8 együttest juttat be a döntőbe, ami 2007. december 29-én lesz Budapesten, a Petőfi Csarnokban. Itt talál gazdára a sok értékes nyeremény mellett a 250.000 Ft-os fődíj is!
Soxeretettel várunk bármelyik idei IT’S RITE! eseményre:

Graffiti battle szeptmber 22. Bp. Andrássy út
XAFT extrém film fesztivál, 2007 október
IT’S RITE! Gála, december 29. 18:00-02:00, PeCsa

Köszönjük a részvételt!


 Hozzászólások
Neved:
Hozzászólás szövege:
Kérlek írd be számjegyekkel az alábbi számot: nyolcvan-öt   hozzászólás

Kapcsolódó hírek
A hiphop.hu él! Felhívás! 2012. 09. 13 10:49:01
Montana a Bázis Store-ban 2012. 07. 31 14:40:47
Q-ROOTS - ÉLETELIXÍR videó 2012. 07. 12 06:44:58
Geriskillz videóklip 2012. 06. 27 13:14:51


NEWSRANK