It's Rite!
Betöltés...
Chilzim - Előfutár

ChilZim Entertainment Volume III. - Előfutár E.P.

Nem is volt olyan régen történt egészen április 24-én az, amikor is megjelent a ChilZim Crew 24 Karát című lemeze, amely 19 trekket tartalmazott. Hát igen, ez mindössze még csak fél éve történt, és az eltelt rövid idő ellenére  a Chilzim Entertainment máris újabb albummal jelentkezik nektek.
Megjelent a legújabb ChilZim Entertainment kiadvány "Előfutár" címmel, ami az alábbi linken ingyenesen elérhető nektek: http://chilzim.com/files/chilzimentvol3_elofutar.rar
Ahogy már a címe is sugallja, ez egy bemutatkozó anyag a 2009-es ChilZim Entertainment projektekre. Ismét bővült a label a következő új előadókkal: A tatabányai illetőségű Pi5zKoS2's nevezetű csapattal, valamint az underground körökben jmár ól ismert Origival, és végül még Parnoval. Továbbiakban a fent említett előadók mellett Jolie és a ChilZim Crew tolja majd a mikrofon mögött.

Emellett nemrég a Mixery Raw Deluxe, azaz Németország legnagyobb hip-hop tv-je is lejátszotta a ChilZim Crew német ágának Ich brauch Dich című klipjét. A videó érdekessége, hogy Magyarországon készült, magyar főszereplővel, magyar szakemberek közreműködésével: http://www.youtube.com/watch?v=uVym1rZydxw


CHILZIM ENTERTAINMENT VOL. 3. - ELÕFUTÁR
Tracklista:
1. Chilzim Crew Feat. Zilu - Chilzim World (Produced by Chilzim)
2. Origi – Megváltozva (Produced by Jolie & Synop)
3. Piszkos2s – Komolyan (Produced by Piszkos2s)
4. Jolie - Külvárosi Éjjelek (Produced by Jolie, sampled)
5. Parno - Ha Kotta Kerül A Kezembe (Felhasznált Fugees instrumentál)
6. ChilZim - Wer Braucht Dich (Sampled instrumentál)
Ingyenes pormócionális kislemez. Ami a dalok saját szerzõségi részét illeti minden jog fentartva. Chilzim Entertainment 2008.
2009-ben várható Chilzim Entertainment mejelenések:
JOLIE - Új Srác A Blokkból
ORIGI - Majdnem Híres 3: Ismeretlen Album
PISZKOS2S – ShowTime
JOLIE & VINCABI - G-Funk Magyarország
CHILZIM CREW - Chilzim Style
www.chilzim.com
www.myspace.com/chilzimentertainment



 Hozzászólások
Neved:
Hozzászólás szövege:
Kérlek írd be számjegyekkel az alábbi számot: nyolcvan-három   hozzászólás

Kapcsolódó hírek
A hiphop.hu él! Felhívás! 2012. 09. 13 10:49:01
Montana a Bázis Store-ban 2012. 07. 31 14:40:47
Q-ROOTS - ÉLETELIXÍR videó 2012. 07. 12 06:44:58
Geriskillz videóklip 2012. 06. 27 13:14:51


NEWSRANK