It's Rite!
Betöltés...
Gabó Interjú

Bball: Meséld el nekünk kérlek, hogy mióta foglalkozol a zenével, és hogyan jött az éneklés?
Gabó: Gyerekkorom óta, ugyanis egy éves koromban a nővérem már énekelt, majd hat évesen beírattak a zenei általános iskolába, amit Kazincbarcikán jártam ki, ugye ide is kapcsolódik a Hoops Starz streetball rendezvény. Aztán elkezdtem zeneiskolába járni, ahol zongorát és táncot is tanultam, majd Miskolcra felvételiztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ami gyakorlatilag egy konzervatórium volt, s ott végeztem el egy szolfézs- zeneelmélet szakot. Utána az ELTE-n voltam főiskolás. Az a zene, amivel jelenleg foglalkozom, amit szeretek, és amelyet a közreműködéseim is mutatnak, elég autodidakta módon jött. 1992 táján jött a YO! MTV RAPS és gyakorlatilag akkor kezdődött.                                                     

 

Bball: Milyen zenei képzettséged van?
Gabó: Két diplomám van, ének-zene, karvezetés és szolfézs diploma.

 

Bball: Naponta átlagban mennyi zenét hallgatsz? 
Gabó: Van, amikor egyáltalán nem hallgatok zenét, mert zsibong a fejem. Átlagosan amúgy kb. két órát naponta, ami nem tűnik soknak, de többnyire elegendő. Nem mindig vagyok kapható a zenére, hogy az utcán menetelve hallgassam, van, amikor csak olvasok, vagy nézek ki a fejemből. Ha egy nagyon jó album kerül a kezembe, egyértelmű, hogy ki se lehet venni a lejátszómból. A hangzásra is ügyelek, hogy autentikus legyen, ezért is részesítem előnyben az eredeti cédéket, az úgy jobb.

 

Bball: Beszélj nekünk zenei tevékenységeidről, közreműködéseidről?
Gabó: Zenei tevékenységeim többnyire felkérésekre redukálódnak, vagyis menjek el valahova énekelni. Ez is a saját zeném, de alapvetően inkább valakinek a lemezbemutatója, vagy egy adott szám előadása, épp amikor ott termek, de ez még nem igazán forrta ki magát. Talán honi sajátosság lehet, hogy egyelőre még nincs önálló kultúrája ennek. Nem mindig tartják fontosnak ezt az emberek, vagy azok, akikkel fellépek, de ez nem gond, ez egyszerűen így szokott lenni, és mindig is így lesz szerintem. Ami a szakmámból adódik, azt sajnos nem tudom megcsinálni, hogy legyen saját kórusom. Volt egy időben, amit vezetgettem, nagyon-nagyon jelentős felelősség, illetve sok ember életét kell összekoordinálni. Nyáron összejöttem egy rendezvény zenekarral, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Nagyjából ők tartják bennem életben a zenei dolgokat. Az utóbbi hónapokban sajnos nem zenéltünk együtt, pedig nyáron majdnem hetente felléptünk egy basszusgitáros, egy dobos és egy billentyűs kíséretével, akik mellesleg ismert profi zenészek. A közreműködéseim valójában most sem apadnak, mindig van valaki, akivel egy elmaradt feat-et kell pótolni, vagy éppen most kérnek fel egy készülő produkcióra. Jelenleg talán 3-4 projekt van függőben. Bustával épp most készült el, Game is szerepel benne - erre lehet hurrogni, ki mennyire válogatja. Valójában ez egy érdekes téma. Tudniillik nekem nagyon fontos milyen zenét kapok, van, ami annyira inspirál, hogy azonnal írok rá. Ez volt az utóbbi időben is GeriSkillz-el, remélem lesz belőle valami. Holttér tehát nincs, mindig van valaki, akivel együtt lehet dolgozni. Leendő tervem még egy ózdi barátommal és talán CopyCon-nal a közös munka.


 

Bball: Kikkel volt a legjobb a közös munka?
Gabó:
Ha valaki ugye zenél, közös munka az is, hogy együtt dolgozol vele. Próbáltok, próbáltok, aztán beérik a munka gyümölcse, egy fellépés, egy koncert erejéig, de ha erre felé megyünk, az nem pontosan így zajlik. Egy közös munkát lehet úgy is értékelni, hogy mennyire volt egyszerű megcsinálni egy számot, vagy a közös stúdiózás mennyire telt jó hangulatban, vagy sem. Eddig mindenkivel jó volt együtt dolgozni, inspirálja az ember, érzi, hogy a legjobbat kell kihoznia magából, ha a téma is olyan. Emdee – Lelkek tükre című számának instrumentálja nagyon ösztönzővé tett, tetszett, sokáig hallgattam csak magában is. Kamikaze - SzocReál és Funk N’stein - Végzetes románc című számai is egyből ihletet adtak, olyan jók voltak az alapok.

 

Bball: A Hip-Hop más elemei közül melyekkel szimpatizálsz?
Gabó:
Abszolút a DJ, de nem a szkreccselés. Sokáig jártam együtt bulizni Dobeeval, és ez a része a Hip-Hop-nak nagyon szimpatikus, bár sose terveztem, hogy dj-zzek. A másik a BREAK! Nagyon szeretem, és nagyon tisztelem is őket. Magam is táncoltam anno, ezért is inspirálóak a koreográfiák és teljesen bejön ez a street dance jelleg.

  

Bball: Az éneklésen kívül a civil életben amúgy mivel foglalkozol?
Gabó:
Egy nagy multinál vagyok telefonszolgálatos, de próbálok váltani, hogy több időt tölthessek a zenével, és az életem fontosabb részeivel.

 

Bball: Hogyan érezted magad a tavalyi AND 1 rendezvényen, és miként értékeled az ott szerzett tapasztalataidat?
Gabó:
Nagyon jól éreztem magam! Kiváló volt a szervezés, a csapat is imponált, és azon belül is jó volt a hangulat. Jó néhányukat sikerült megismernem illetve volt, akit már korábban is ismertem. Viszont kifejezetten irritált pár „celeb” jelenléte, úgy vélem nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy ez a rendezvény miről szól. Nekem alapvetően nagyon tetszett az egész, örülök, hogy engem kértek fel, és hatalmas megtiszteltetés volt, hogy azok az emberek, akik az Egyesült Államokból jöttek el azért, hogy bemutassák tudásukat, külön megköszönték nekem. Személyesen nem jöttek oda, de nagyon boldogok voltak, mikor elénekeltem nekik a himnuszukat. Az egész rendezvény alatt a zenékkel is maximálisan meg voltam elégedve.

Bball: Egyébként léptél már fel korábban több ezer ember előtt, ha igen az milyen rendezvény volt?
Gabó:
Igen, sikerült pár ilyen felkérésben részt vennem, a Method Man és Redman koncert előtt a Petőfi Csarnokban, valamint a Kamikaze-val kétszer is. Már nincs bennem annyira a drukk, mint régen, de persze előfordul, csak jobban alkalmazkodom hozzá.

 

Bball: Kosaraztál régebben vagy sportoltál mást esetleg?
Gabó:
Nyolc évig kosaraztam. Általános iskolában mindig kosárra dobtam, jó volt a lyukérzékem. Táncoltam is, így összességében sokat mozogtam. Bár a középiskolában csak testnevelés órákon nyomtuk.

 

Bball: Kedveled vagy megveted a mainstream vonalat, és miért?
Gabó:
Mindig is volt egy mainstream, amit ne felejtsünk el! Amikor elkezdtünk magunk is Hip-Hop-ot hallgatni, mi is azt hallgattuk. Úgy gondolom, hogy most elment a Hip-Hop egy olyan irányba, amit mindenki ismer, ez ugye a Dirty South vonal, ami majdnem mindenre rányomta a bélyegét. Ezen kívül létezik egyfajta elektronikus hangzás, ami nagymértékben „köszönhető” már egy ideje Timbaland-nak is. Kezdenek elmosódni a műfajok közötti határok, így a Hip-Hop-ban is vannak elemek, amik bekerültek innen-oda. Ilyennek is kell lennie, különben nem mondhatnánk el, hogy ismert lett ez a közeg. Olyan 15-20 évvel ezelőtt fellángolásból kialakult egy keménymag, akikkel máig is lehet találkozni, de persze közülük is van olyan, aki azóta családos, felelősségteljesen dolgozó ember lett, így átrendeződtek a viszonyok. Én néha elmegyek ilyen helyekre bulizni, - normális körülmények közt, - megadva egymásnak a tiszteletet, ennek ellenére van, akinek ez túl csilli-villi, de ez is kell. Ettől függetlenül nem hallgatom ezt a zenét.

 

Bball: Hogyan vélekedsz a netes zeneterjesztésről?
Gabó:
Érdekes téma, alapjában véve szeretem az újításokat. Most úgy fest, hogy ez a jövő, és ezután is így marad. Bizonyos összegeket befizetsz, és letöltöd a kedvenced albumát az internetről. Ha meg akarod spórolni azt, hogy kezedbe foghasd a cédét, lapozgasd a szövegkönyvet, borítót, hallgasd a perfekt minőségben kikevert, igazi audio tartalmat, akkor úgyis le fogsz tölteni zenét. Rengeteg cuccom van eredeti CD formában, bár bakeliten lennének, mert még mindig az a csúcsok csúcsa, hangzásban felülmúlhatatlan! Ha az ember teheti, adja meg a tiszteletet, és akiket szeret, azoknak vegye meg a cédéjét. Van, aki nem teheti meg, de akadnak olyanok is, akiknek ez nem is fontos. Remek ötlet egyébként, hogy léteznek oldalak, ahová magadtól tehetsz fel trekkeket, és azt meghallgatják. Durva, hogy milyen internacionális lett az egész.

 

Bball: Mit gondolsz a nők érvényesüléséről a Hip-Hop zenében?
Gabó:
Örülök ennek a kérdésnek, mert kezdem lassan felmérni mik a férfiak és a nők viszonyai, úgy alapvetően, és örülök, hogy vannak emberek, akik ezt fontosnak tartják. Megmondom őszintén, nem sok embert ismerek, aki nőként tevékenykedne a Hip-Hop közegben. Mellesleg egy vagy két ember lehet közülük aktív, és akkor már sokat mondtam. Örvendek, hogy elmondhatom, valójában egy zenekészítő emberrel legalább olyan nehéz együtt dolgozni, mint egy honlapszerkesztővel vagy grafikussal. Egy férfi jobban bizalmat szavaz egy másiknak, mert nagyobb bennük úgy mond az összetartás, viszont a nőkben ez nincs meg, ami a szakmához kell. Sok az olyan nő, aki itt van és lányként tevékenykedik, de nem teheti meg, hogy a nap 24 órájából 24-et a zenével foglalkozzon. Azok a fiúk is, akik zenét szerkesztenek, bizonyosan nem 24 órán át foglalkoznak azzal, de tuti többet, mint a másik nem. Sok sztorit hallottam arról, hogy milyen emberi játszmákat kellett megélni, hogy volt olyan, akinek segítenek, és olyan is, akinek nem, és mennyi energiára volt szüksége valakinek ahhoz, hogy kiadjon egy albumot. Itt úgy vélem hátrányosabb helyzetben vannak a nők, főleg ha nincsen elég anyagi háttered. Ellenben, ha leteszed a pénzt az asztalra, mondjuk az egy milliót, és azt mondod, hogy oké akkor most csak velem foglalkozol! Azért is próbálok picit kimászni a honi Hip-Hop közegből, részben tudatosan távolságot tartani, mert nem értek egyet ezzel a hím soviniszta hozzáállással, ami itt van. Ez az én szemléletem, de a fiúknak meg kéne érteni, hogy a nő nélkül nem tudnak létezni, ez az egyik. A másik pedig, hogy egy nő zeneisége sokkal lágyabb, kifinomultabb, hozzáállása, munkabírása is más. A magyar berkekből csak arra szeretném felhívni a kedves urak figyelmét, hogy ne féljenek attól, hogy bizonyos emberekbe fektessenek energiát, hisz az úgyis egy idő után meg fog térülni. El kell, hogy mondjam, a nők sokkal kitartóbbak, mint a másik nem, és ez nem fog változni, ez egy életbeli hozzáállás kérdése. Ha valaki megígér valamit, azt tartsa be! Nos, ez a véleményem a témáról.

 

Bball: Miket változtatnál a hazai bulik szokásain?
Gabó:
Ez egy jó kérdés, ugyanis alig vannak már Magyarországon Hip-Hop bulik. Amiben még én is felcseperedtem, arra az volt a jellemző, hogy minden héten felkerekedtünk. Ebből a fajta kultúrából, ahogyan én tudom, szinte semmi sem maradt. Van egy-egy nagyobb buli, de már azok látogatottsága se a régi. Sokkal okosabban kell partit szervezni, mert már nem számolhatunk a fix vendégekkel. Szerintem nincs eléggé felkeltve az emberek figyelme erre, főleg ha az utóbbi 2-3 évet nézem. Vannak ugye mainstream jellegű események, ahova eljárnak olyanok is, akik most csöppennek bele ebbe, s valójában a kultúra hátteréről semmit nem tudnak. Próbálják ezt is felélesztgetni, de mint minden, így ez sem lesz már olyan, mint régen, amit annyira nem is bánok, de valójában hiánycikk. Már nincs az, hogy ott lesz a buli, OK! Felülünk a vonatra és eldöcögünk. Ezt az utánunk jövő nemzedék már nem érti. Nem tudom, mi lehet a megoldás, de vannak, akik próbálkoznak visszaállítani ezt.

 

Bball: Mi a véleményed a partikban való dohányzásról?
Gabó:
Abszolút dohányzás ellenes vagyok. Nem látom értelmét, hogy valaki elfeketítse a tüdejét. Egy nőnek meg nem kell olyanná lenni, mint egy hamutál.

 

Bball: A hazai koncertek közül melyekre emlékszel vissza szívesen?
Gabó:
Nem mondhatom el magamról, hogy túl sok koncerten voltam, de akikre szívesen emlékszem vissza az kb. négy éve lehetett Szegeden, mégpedig az Incognito-val, fekete zenészek pár fehér fúvóssal, felejthetetlenek voltak. A pécsi Jeru the Damaja fellépés is nagyon-nagyon jó volt, óriási hangulatot csinált. Gyomaendrődön pedig Freestyler előadása is tetszett, de legjobban Bilal pesti koncertje ütött!

 

Bball: Az itthoni MC-k közül kik a kedvenceid?
Gabó:
Nem szeretek megkülönböztetni. Vannak, akik nagyszerűen csinálják a dolgukat, akad olyan is, akinek a flow-ja jön be. Én a Funk N’steint régóta ismerem, tisztelem és nagyon szeretem a zenéjét. Őt ismerem bő 10 éve, de már akkor is a toppon volt. Akikkel még hasonló a zeneiségünk, ízlésünk, az a Minimal Project, tehát számomra ők is favoritok. Továbbá, aki nagyon tetszik, és élőben is megfogott, az a GeriSkillz. A hangja, meg ahogyan „reppel”, az szerintem lenyűgöző.

 

Bball: Mely Hip-Hop előadókat favorizálod globálisan?
Gabó:
Főleg azokat a zenéket szeretem, amik szólnak is valamiről. Nem szeretek senkit előre venni, mert azt hiszik, hogy ő az első. Nagyon tetszett, amit J Dilla csinált, zeneileg is imponált. Hi-Tek, Common Sense, Mos Def, Jurassic 5, Slum Village, The Roots mind-mind olyan, ami bejön, és nagyon szeretem. Csajok közül nekem T-Love a nagy kedvencem, ő eszméletlenül jó, meg ugye Bahamadia. Diam’s-ot is csípem, ő francia előadó. Ari, pedig egy brazil hölgy, és szerintem Hip-Hop berkekben eléggé jó, bár az újabb dolgait nem hallottam még. Amúgy hallgatok még soult, acid jazzt is. Jill Scott, N’Dea Davenport, Erykah Badu és az Incognito is a kedvenceim között szerepel, sok inspirációt kaptam zenéikből, munkáikból.

 

Bball: Tervezel szóló jellegű kiadványt?
Gabó:
Igen! Elég régóta, de végre már a keverésen van a hangsúly. Nagyon sokat küzdöttünk ezzel az albummal. Rengeteg energiát fektettünk bele, így jó pár számmal már régóta kész is vagyunk. Elvárásokat nem támasztok, boldoggá tenne, ha a kész lemez olyan lenne, mint amennyit dolgoztunk vele. Sokan kérdezgetik továbbra is, mikor lesz kész az albumom? Mivel nem szeretnék ígérgetni, nincs kitűzött dátuma a megjelenésnek. Tisztában vagyok azzal, hogy a zeneiségem nem alapvetően az a fajta, amit az ember könnyen be tud fogadni. Lehet, hogy lesz, aki azt fogja rá mondani, hogy túlságosan poppos, biztos, hogy meg fogom ezt is kapni rá, vagy lesz olyan, aki azt mondja, WOW! Ez merőben más, mint amit elvártam tőled. Nagyon örülnék, ha végre elkészülne, csak kell még hozzá egy megfelelő anyagi háttér, és akkor minden rendben lesz.

 

Külön köszönet az interjú helyszínének biztosításáért a Basketball World üzletnek és munkatársainak.

 

Interjú: Gáspár Botond a.k.a. kiri // www.bball.hu


 Hozzászólások
Neved:
Hozzászólás szövege:
Kérlek írd be számjegyekkel az alábbi számot: hetven-kilenc   hozzászólás

Kapcsolódó hírek
A hiphop.hu él! Felhívás! 2012. 09. 13 10:49:01
Montana a Bázis Store-ban 2012. 07. 31 14:40:47
Q-ROOTS - ÉLETELIXÍR videó 2012. 07. 12 06:44:58
Geriskillz videóklip 2012. 06. 27 13:14:51


NEWSRANK