It's Rite!
Betöltés...
Artoscsaba interjú

hiphop.hu: Tizenegy év, három A.R.T. album, két ArtosCsaba EP, és most az első teljes album. Mit érzel most, hogy megjelenik az első saját albumod?
Csaba: Mit érzek? Tök más csinálni egyedül, mintha ketten, vagy többen vagytok, mert ha egyedül vagy, akkor minden felelősség rád hárul, igaz a dicsőség is csak egy személyé, sokkal izgalmasabb a dolog. Mivel ény egy olyan személy vagyok, akinek szüksége van arra, hogyha csinálok valamit, arról kapjak visszajelzést, ezért egyedül kicsit nehezebb, mert ha ugye ketten-hárman vagyunk, akkor a többiek megmondják hogy milyen az alkotás. Egyedül azonban izgalmasabb szerintem. De visszatérve, amit érzek, az az, hogy szerintem zeneileg megtaláltam önmagam, és mivel "nagyiparban" csinálom a zenéket, sokat tudok tanulni a hibáimból, újabb és újabb dolgokat lehet kipróbálni, és ez talán meg is hallatszik a zenéken. Szövegelésben pedig úgy gondolom, hogy még mindig próbálkozok újítani, még mindig úgy érzem, hogy nem jutottam el oda, sőt valószínűleg nem is fogok oda, hogy na, ez vagyok én, hanem folyamatosan fejlődök, változtatok, próbálgatom ki magam rímekben, szövegelési technikákban, stb. Sosem leszek az a gyorspörgető géppuska emszí, de mindenféleképpen próbálgatom azt, hogy a stílusomon belül maradva, folyamatosan újítsak, ami ugye ez a életmegfejtő, de nem dorgálós megoldás, elmondani az élet dolgait, kicsit talán tanító jellegű dolog. Néhány ember azt mondja, hogy ez okoskodó stílus, de szerintem ez nem így van. Én nem vagyok az a kifejezetten party MC, nem nagyon tudok buliról rappelni, én azt mondom el, amit megéltem, és amiről véleményem van. Nekem nagyon nehéz a bulikról, és az élet ezirányú megközelítéséről beszélni az életnek, én inkább kicsit komolyabban fogom fel a világot, és ez a szövegeimben is visszatükröződik.

hiphop.hu: Ez köszönhető annak is, hogy kicsivel máshogy éled az életed, mint azok, akik leginkább party MC-ként vannak számontartva, nem?
Csaba: Nekem az életfelfogásom az, hogy úgy élj a mának, hogy gondolsz a jövőre. Ahogy az angol is mondja, Work hard, play hard, dolgozz keményen, játssz keményen, de úgy, hogy gondolok a jövőre. Soha nem csinálok olyat, amivel magamnak vagy másnak árthatok. A szövegelésnél én mindig megpróbálom megtalálni az értelmet minden dologban, ezért valószínű, hogy nem tudok annyira partykról rappelni. Úgy érzem, hogy én már egy komolyabb, megfontoltabb ember vagyok, nekem sokkal jobb szórakozás az, hogyha egy buliban szolid bólogatás mellett, néhány sörrel a kézben beszélgethetek a barátaimmal, megfejtjük az életet, a hiphopot. 31 éves vagyok ugye, feleségem van, gyerekem, munkahelyem, már nem tehetem meg azt, amit megtehet egy fiatalabb MC vagy buliba járó srác. Nagyon komolyan gondolom az életet, és látom már azokat a bukkanókat, csapdákat, amiket egy fiatalabb még nem, mivel én már ezeken túlestem, és ezekről próbálok rappelni inkább.

hiphop.hu: Hogy látod, eddigi zenei pályafutásodnak a megkoronázása ez a lemez?
Csaba: Igen. Így is lehet nevezni, de én inkább úgy fejezném ki magam, hogy egy sarokköve, egy oszlopa. Ez az album, most teljes egészében arról szól, ami én vagyok, ami voltam, és ami szeretnék lenni, ahova szeretnék eljutni. Zenében úgy gondolom, hogy mindenféleképpen ez a jelenlegi legjobb tőlem, de igazából megkoronázása is, mert minden, ami eddig voltam, efelé vezetett. Egyébként ugyanúgy lehet nevezni kezdetnek is, mert itt vagyok, és valószínűleg ezen az úton megyek tovább.

hiphop.hu: Mit gondolsz, érdemes menni ezen az úton tovább?
Csaba: Persze. Gyakorlatilag nekem a rap hobbi. Valószínűleg aki festőművész, az akkor is fest, ha épp nincs megrendelése. Úgy gondolom, hogy érdemes folytatni, érdemes továbbmenni az úton. Annyira szeretem, annyira hobbi, és szerintem az ember egy olyan lény, aki szereti kifejezni magát, szeretne valamiben jó lenni. Én úgy érzem, hogy ebben jó vagyok, ebben ki tudom fejezni magam, tehát nem hagyom abba, megyek tovább.

hiphop.hu: Tizenegy éve rappelsz már, mik az észrevételeid az akkori, és a mai hiphop élet között?
Csaba: Rengeteg a fejlődés, főleg a zenékben, az emberek most már megtehetik azt, hogy legyen számítógépük, nem csak egy embernek van gépe a környéken, bármilyen programot meg lehet szerezni, amivel aztán alapokat lehet készíteni. Mindenki hozzáfér azokhoz a lehetőségekhez, amikhez régen csak nagyon kevesen. Valamint mások a gyökerek, amikor mi kezdtük el ezt az egészet, 2-3 éve hallgatunk hiphopot, akik mostanában kezdik el, azok mögött nem ritkán sokkal több év zenehallgatás van, mint mögöttünk volt, hiszen míg mi kb. 13-14 éves korunkban hallottunk először erről a stílusról, addig ők már lehet, hogy hét éves koruk óta hallgatják. Ez olyan, mint amikor rendszerváltás után az emberek tanulgatták, hogy milyen a kapitalizmus, mit hogyan kell csinálni, hogy fennmaradjanak, a gyerekek ma már beleszületnek ebbe a rendszerbe. Az ösvény ki van taposva.

hiphop.hu: Viszont ez azt vetítené elő, hogy aki úgymond beleszületik a jóba, az tudja is használni. Ennek ellenére mégis rengeteg olyan felvétel készül, amik hát nem igazán ennek a szellemében születtek. Ez szerinted miért van?
Csaba: Szerintem azért van, mert magyarok vagyunk, és a magyar az gyorsan és azonnal akar valamit. Hogyha más sikeres, hogyha más jó, hogyha más fenn áll a színpadon, akkor én miért ne tudnám? Ez megfordítása a régi a szólásnak, miszerint ha az én tehehem megdöglött, dögöljön meg a szomszédé is. Itt ez úgy van, hogy ő sikeres, akkor én is az akarok lenni. Ezért a delikvens nem figyel arra, hogy van-e egyáltalán tehetség ahhoz, amit akar csinálni, nincs annyi benne anyni kitartás, ellenben gyorsan akarja a sikert, a színpadot. Esetleg úgy gondolja, hogy a csillogást, a csajokat így könnyebben meg tudja szerezni, bár nem tudom, hogy az emberek mit gondolnak arról, hogy milyen azoknak az élete, akik előtérben vannak a hiphopban. Ugye Magyarországon ma már több a kritikus, mint a hallgató. Hogyha fellépsz mondjuk kétszáz ember előtt, ebből a kétszázból mondjuk százötven valaha, vagy most éppen rappel, vagy talán akar majd a közeljövőben valami rapbandába, és nem úgy néz, hogy hallgat téged, hanem nagyon sokan közülük kritikusként lépnek fel. Ma Magyarországon sokan azt hiszik, hogy kritikusként kell élniük, és nem hallgatóként. Ráadásul itthon a "ki ha én nem" felfogás is nagyon nagy szerepet kap, és ennek folyományaként megcsinálják a saját dolgaikat, csak sajnos sok emberben nincs meg az az alázat, vagy talán önkontroll, hogy elfogadja azt, hogy ehhez nincs annyira tehetsége, lehet hogy ezt nem kéne, nem így kéne csinálni, lehet hogy kicsit inkább otthon kellene próbálgatni egy-két évig, és akkor kijönni valamivel? Esetleg megmutatni egy-két hozzáértőnek, hogy mi a véleményük? Bár ezt nem biztos hogy kell, én abban hiszek, hogy ami jó, az kinövi magát, ami nem annyira jó, annak vége lesz.

hiphop.hu: Viszont szerintem ennek a felfogásnak, amit mondtál a végén, nap mint nap látjuk az ellenkezőjét, legalábbis szerintem. Hiszen nem olyan jó előadók, fellépők vannak előtérben, esetleg mások, jobbak rovására.
Csaba: Ez nem is olyan nagy baj. Simán lehet az, hogy valakit valami felfuttat. Vagy az ismeretségi köre olyan nagy, vagy a város, ahol él, és a bulikba mindig őket hívják el fellépni. A másik az, hogy a jó az egy elég szubjektív dolog. Valakinek tetszik például Artoscsaba, valakinek nem. Valaki elhív fellépni, valaki meg inkább mást hív. Az, hogy valaki előtérben van, ezektől függ szerintem. Vannak olyan városok, ahol van egy buli, ahol mindig fellépnek a helyi arcok. Ezzel nincs is gond, mert így legalább lehetőséghez jutnak, és szerezhetnek némi színpadi rutint. De hogy jó vagy rossz-e valami, az csupán egyéni megítélés kérdése.

hiphop.hu: Ez igaz, ezt szem előtt tarthatnák néhányan a fórumunkon. Mi a véleményed a rapszövegek "divathullámairól"? Gondolok itt a régi állunkaszínpadon szövegekre, aztán jött a messiásrepp, majd mostanában nagy divat a depressziós,csakénlátomazigazat szöveg.
Csaba: Míg a '90-es években arról rappeltünk, hogy antigengszter, unity, állunk a színpadon, mikrofon, stb. Persze ez az egység dolog utópia, hiszen magyarok vagyunk. Divathullámok mindig is lesznek. Mindig van állóvíz, például 2001-2003 között alig voltak bulik, hullaszag volt, sokan azt gondolták, hogy vége lesz mindennek. szerintem a divathullámok mindig lesznek, és jó ha vannak, mert vagy az van, hogy megmutatják mi a jó, mert van olyan divathullám ami jó, vagy hogy állít egy kontrasztot az igazi mellé, és akkor még több ember meglátja. Mindig lesznek. Lehetséges, hogy egyszer vissza fog jönni az oldschool, gondolok itt a kilencvenes évek elejére-közepére, és csak arról fog szólni minden, hogy mi vagyunk a legkeményebbek. Ez azért jó, mert lehetséges, hogy frissítést hoz, de lehet hogy kontrasztot állít, hogy mi az igazság. Ha belegondolsz, valaki arról rappel, hogy depresszió, és senki nem érti meg, még akár az is lehet, hogy tényleg így van. Alkoholista szülők, gyártelep, kilátástalanság, bármelyik lehet. Amikor azt halljuk, hogy valaki arról rappel, hogy kinevetik, mert bőnadrágban jár az utcán, azt nehezen hisszük el, mert itt Budapesten odáig "fajult" a helyzet, hogy már szinte mindenkin bővebb szabású gatyák vannak. De kisvárosokban még olyan a közeg, hogy nem kezelik helyén a dolgokat.

hiphop.hu: Nem is leginkább a depressziós szövegekre gondoltam, hanem inkább ezekre az "én látom az igazat, de ti csak birkák vagytok" stílusú megoldásokra.
Csaba: Valakinek ez bejött, és most sokan le akarják koppintani. Ez gáz. De én amondó vagyok, ami minőségi, és igazság, az fenn fog maradni. Azt nem tehetjük meg, hogy ezek ne jöjjenek, azok akik divatból csinálják, azok úgyis elsikkadnak egy idő után, akik pedig tényleg úgy éreznek mint ők, és pont ezért a közönség felfigyel rájuk is, azok fenn fognak maradni. Az gáz, hogyha valaki a színpadról lealázza a közönséget, hogy ti birkák vagytok. De ezt meg lehet úgy fogalmazni, hogy én ezt így látom, és esetleg te is lásd így, kedves hallgató.

hiphop.hu: Ha minden jól megy, hamarosan elkészül a Beat Support második része. Lehet-e erről valamit tudni?
Csaba: Igen, folynak a munkálatok. Gyakorlatilag annyi a helyzet, hogy Gerinek ugye rengeteg dolga van a készülő Raptorz lemezzel kapcsolatosan, nekem sem volt sok időm foglalkozni a saját albumom miatt a Beat Support projecttel, így egy kicsit lassan haladnak a munkálatok, de haladnak. Nagyjából már átrágtuk magunkat a meghívandó előadók listáján, bár még néhány név konszenzust kíván. Úgy gondolom, hogy olyan december-januárban kiosztjuk az instrumentálokat, csapatonként 1-4 alapot. Van akinek egyet csináltunk, mert tudjuk, hogy ő milyet szeretne, esetleg már választott is. És persze van akiknek többet, hogy legyen miből szelektálniuk. Ha minden jól megy, kb. májusig készülnek el a dalok, és akkor jönnek az utómunkálatok, borító, stb. Szóval olyan nyár eleji megjelenésre számítok.

hiphop.hu: Tehát körülbelül egy évvel az első megjelenése után? Lehet már tudni azt, hogy kik fognak szerepelni rajta?
Csaba: Igen. Nagyon érdekes, mert most sokkal gyorsabban haladnak a dolgok, kijön egy lemez, pl. a Beat Support, vagy épp Pixának a cucca, hetetig tök nagy zsibaly van körülötte az interneten, mert én ugye csak azt látom, nem tudom, hogy az emberek mit gondolnak magukban, baráti társaságokban. De néhány hét után mintha eltűnne az egész, csak ritkán kerül szóba a dolog, mintha elfelejtették volna az emberek. Nagyon-nagyon gyors ma már Magyarországon valaminek a kifutása. Igaz, én most az internetről beszélek csak, nem tudom, hogy a valóságos életben ez hogy van. Bár vannak olyan csapatok, akik két éves zenékkel lépnek fel, és eszik őket.
A nevekkel kapcsolatosan csak azokat tudom megemlíteni, akikkel már beszéltünk, tehát akik már tulajdonképpen biztosak. Lesz rajta Suppah+Wherdee, Gza MC, a Hangos Zóna, Origi, a Testament Rec. és még néhányan. Körülbelül 14 előadó szerepel majd, valamint lesz még rajta egy szám, ami Geri és én, valamint még néhány vendég.

hiphop.hu: Beat Support 2-n kívül van valami terved mostanában, a közeljövőben?
Csaba: Mostanában volt pár közreműküdésem, az RCT-vel, a Hívatlan Vendégekkel dolgoztam együtt, csináltam zenéket különböző embereknek. Tehát ezzel a lemezzel most egy elég aktív időszak zárul le az életemben, és most egy picit szeretnék feltöltődni, nem szeretnék most kifejezetten az alkotással foglalkozni, sokkal inkább a lemezen promójával. Most a pihenésé a főszerep, és az albumomé. Nem akarom erőltetni a dolgokat, ha jön a szöveg, a dallam, akkor megcsinálom, de küszködni nem akarok. Azt akarom, hogy saját magam legyek a következő megjelenésemben is, legyen az akár egy EP, teljes album, vagy csak egy dal. Ezért nem is tudom megmondani, hogy mit fogok csinálni a jövőben. Azt, ami jön, és amit teljes szívvel fel tudok vállalni.

Tschöppy
Az interjú készítésének ideje: 2005.10.30.


 Hozzászólások
Neved:
Hozzászólás szövege:
Kérlek írd be számjegyekkel az alábbi számot: kilencven-öt   hozzászólás

Kapcsolódó hírek
A hiphop.hu él! Felhívás! 2012. 09. 13 10:49:01
Montana a Bázis Store-ban 2012. 07. 31 14:40:47
Q-ROOTS - ÉLETELIXÍR videó 2012. 07. 12 06:44:58
Geriskillz videóklip 2012. 06. 27 13:14:51


NEWSRANK