It's Rite!
Betöltés...
Curse koncert, Bécs - beszámoló

2006.03.03. – Bécs – Scene @ Curse feat. Italo Reno & Kool DJ GQ

Lehet sokan nem tudják, hogy a Hősök formáció egyik tagja, Eckü egyben a hiphop.hu egyik munkatársa is jó ideje már. Több interjú elkészültét is köszönhetjük neki, ezúttal a március első hétvégéjén tartott Curse koncertről írt beszámolóját olvashatjátok el.
Tschöppy

Curse vitathatatlanul a német hiphop színtér egyik legkiválóbb alakja, és ezt be is bizonyította legutóbbi bécsi fellépésén. Én személy szerint 2000 körül ismerkedtem meg a zenéjével a német VIVA legendás Word Cup műsorában, majd természetesen a Mixery Raw Deluxe-ban követve az eseményeket lestem az új videókat, fellépéseket. Ami kiemelkedően emlékezetes volt, az egy Beats 4 Life esemény, melyen közreműködött még mellette a Fettes Brot, és ha jól emlékszem Samy Deluxe is. Egy hihetetlen energikus show-val rukkolt elő a kopasz úriember, meghatározó késztetést adva ezzel, hogy még jobban utánajárjak a zenéjének, lemezeinek.
A 2005-ös Sinnflut című albuma szintén minőségi cucc lett. Mikor nyilvánosságra kerültek a turnédátumok, a bécsi állomást be is ikszeltük, s szeszprémi kis körünkből egy kisbusznyian döntöttünk úgy, hogy átugrunk a március 3-ai koncertre. A Scene nevű helyet hamar megtaláltuk, méretre körülbelül akkora, mint Budapesten a Kultiplex. Kapunyitás után körülbelül fél 8-kor mentünk be, s konstatálhattuk, hogy a hanggal nem lesz gond, igen kiváló hangtechnikával rendelkezett a hely. Az érdeklődök száma összességében 500 körül alakult az este folyamán. Negyed 9 táján a lemezjátszók mögé Dj GQ, a színpadra pedig Italo Reno állt, aki bemelegítés gyanánt egy bő fél órát tolt, nem is rosszul. Aktuális albumáról hozott jó pár trekket, bár ahogy néztem sokan nem ismerték, de mivel a nagyobb része nyomulósabb volt rendesen, kezdett még jobban a színpad elé gyűlni a tömeg. Reno után aztán a színpadra három zenész érkezett. Ketten a két különböző dobszerkó mögé ültek, a harmadik srác pedig a basszusgitárhoz állt, de volt mellette egy szempler is, melyet némelyik szám közben használt is a basszus helyett. Az egyik dob-szett elég egyéni és furcsa elemekből állt, például nem feltétlenül a legmegszokottabb egy fejtetőre fordított fém kuka, dehogy tulajdonosa nagyon értett a megszólaltatásához, ugyanis virtuóz szólókat produkált vele a koncert folyamán. De ne szaladjunk előre, hisz Curse még épp csak bejött a Sinnflut bevezetőjére, majd ezután megszólalt kezdésnek a Der Fluch c. felvétel is. Tele lett hirtelen az egész placc, a fénytechnika dolgozott, indult a nagy fellépés, melyet nem csak az osztrákok, de mi is nagyon vártunk. Az első blokk az új album felvételeinek bemutatása jegyében zajlott. Jöttek szépen a számok, a zenekar nagyon jól kísérte végig a műsort. A Pete Rock prezentálta Nimm´s Leicht közreműködés refrénje eléggé lázba hozta a közönséget is, ám bő 40 perc után kis szünet következett, Curse lement a színről, és Dj GQ-ra irányultak a szemek. Nos ez a fiatal lemezlovas rezzenéstelen arccal, mimika nélkül olyanokat duplázott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Közel 10 perces turntableism betétje után azonban ismét Curse termett a színpadon, és belekezdett a második blokkba. Ekkor legnagyobb örömünkre jó pár felvétel következett a régebbi albumokról. Volt itt aztán 10 Rap Gesetze, Hassliebe. Ezekre jobban mozdult be a tömeg, valószínűleg az új cuccot még nem vágták annyian, meg ugyebár az ilyen felvételek, mint a Soulmusic vagy a Denk an mich nem picit vannak ott a szeren. Aztán a fellépés koronája az a rész volt, amikor a kizárólag zongorakísérettel és hegedűvel készült eredeti Und was ist jetzt felvételre finom basszust játszott a gitáros, Curse pedig mértani pontossággal adta elő a dalt, ezek után pedig a Wahre Liebe meg a Warum nicht következett. Extázis, izzadás, amelyik refrént tudtuk, üvöltöttük. Curse ez után ismét levonult a színpadról a zenekarral együtt, de természetesen visszatapsolták, volt még titkos fegyver a tarsolyban. Jött ugyebár a Sinnflut első maxijáról a Gangsta Rap, melyből videó is készült, erre megint csak nagy zúzás volt a közönség körében. Aztán a színpadon termett Italo Reno is, felcsendült a Links, Rechts közös trekk, aztán a legújabb sikervárományos Struggle, amelyet szintén közösen adtak elő, nagyon nagy elánnal. Ezután megköszönte Curse a közönségnek és levonultak újfent. Aztán még egy nagy vissza-vissza, és elérkeztünk a fináléhoz, a Gentleman-nel koprodukcióban készült Widerstand volt az utolsó, az egész refrént a közönség énekelte, s ez méltó befejezése volt a koncertnek.
Annak a koncertnek, amely körülbelül 2 óra hosszú volt, Curse background MC kísérete nélkül tolta végig a show-t, Italo Reno közreműködése a saját fellépésén kívül mindössze 3 dal volt. Mit lehet erre mondani: le a kalappal. Amiért kimentünk, azt kaptuk, egy-két felvétel még belefért volna (pl. a Wir Erwarten Zu Viel), de mindent összevetve kitűnő műsort kaptunk, egy kiváló mikrofonistától és kis zenészcsapatától. Dedikáláskor mondtuk neki, hogy Magyarországról jöttünk, és hogy szeretnénk közös fotót, ha belefér, bár ez nem volt benne a programban, meg nem is jött volna ki az úgynevezett VIP területről, de simán rábólintott, és pár szót beszéltünk is, nagyon közvetlen és jó arc volt. Ja meg persze a fénykép is összejött, ezt a fotók között meg is találjátok. Deego és Duffchy soraival zárnám kis beszámolóm, és üzenném Curse-nek: ”Köszönet érte”. Splashen találkozunk…

Szöveg: Eckü
Fotók: Royal, Brash, Eckü
Képgaléria a médiatárban.

Kapcsolódó linkek:
www.curse.de
www.alles-real-records.de
www.truebusyness.com
www.premiumblend.de
www.subword.com


 Hozzászólások
Neved:
Hozzászólás szövege:
Kérlek írd be számjegyekkel az alábbi számot: kilencven-hét   hozzászólás

Kapcsolódó hírek
A hiphop.hu él! Felhívás! 2012. 09. 13 10:49:01
Montana a Bázis Store-ban 2012. 07. 31 14:40:47
Q-ROOTS - ÉLETELIXÍR videó 2012. 07. 12 06:44:58
Geriskillz videóklip 2012. 06. 27 13:14:51


NEWSRANK